2014. február 12., szerda

Marius


Tegnap éjjel felébredtem, nem is tudtam visszaaludni.
Egyre csak forgott az agyam. Szánalmat, fájdalmat, tehetetlen dühöt és – bár szégyellem-, de mérhetetlen gyűlöletet éreztem.
Hogy fordulhatott ez elő a 21. században, Európában?
Lemészároltak egy egészséges zsiráfgyereket.

Mariusnak mindössze 18 hónap adatott meg ezen a világon.  
Az sem szabadon, hanem rácsok mögött, az állatkertben. Neki nem jutott osztályrészül, hogy a szavannák végtelen síkságán vándorolhasson, hogy ott vágtázzon, ahol nem korlátozzák kifutók és vasrácsok. Neki 18 hónapnyi rabság, majd az értelmetlen halál jutott. Fel sem nőhetett, gyerekként végezték ki. Feleslegessé vált….hát megölte az ember.
Állatkert. Ez a beteges találmány, ahol a függetlenségüktől megfosztott állatok bezárva tengetik életüket, csak azért, hogy az ember megbámulhassa őket arra hivatkozva, hogy így ismerheti és szeretheti meg őket.

Mariust anyja kihordta, fájdalommal megszülte. Valószínűleg ünnepelték világra jöttét, az állatkertnek bevételt jelentett, hiszen mutogathatták a kis jövevényt.
Aztán egyszer csak eszükbe jutott, élete felesleges, és tudományosan is alá lehet támasztani. Megoldást kerestek, és találtak is. Na, nem azt, hogy egy olyan helyre viszik, ahol tovább élhet!
 És bár jelentkezett állatkert, amelyik átvette volna, nem ismertek szánalmat.
Hiába tiltakoztak ezrek az interneten a kegyetlen tett ellen.
Megetették,  és nemes egyszerűséggel fejbe lőtték, majd felnőttek   és gyerekek szeme láttára feldarabolták. Megdöbbenve láttam a képeken, hogy ezeknek a kíváncsiskodóknak az arcán a szánalom szemernyi jele sem tapasztalható.
A gyilkosa azt nyilatkozta, hogy Marius nem tudta, hogy mi vár rá, hiszen ő a háta mögött állt.
Persze, hogy nem tudta a nyomorult lélek! Hiszen bízott az emberben…

Dánia. Ha ezt halljuk már nem csak Karen Blixen és az ő afrikai farmja vagy Andersen rút kiskacsája jut eszünkbe.
Egyre inkább elnyomja bennem ezt a képet az évek óta megállíthatatlan delfinmészárlás, amit ezek a kretének hagyomány címszó alatt művelnek. És Dánia neve ezen túl összeforr bennem Marius ártatlan életének kioltásával.

Kavarognak bennem a kérdések:
Milyen állatkert igazgató az, akinek nem szent az állat élete?
Milyen állatkert az, ahol a születésszabályozásnak a gyilkosság az egyedüli módja?
Mi zajlik egy-egy állatkertben, ha a nyilvánosság szeme láttára ilyet is meg mernek tenni?
Milyen ember az, aki a gyerekét odaviszi egy zsiráf lemészárlására, feltrancsírozására?
És milyen gyerek az, aki ezt szenvtelen arccal  végignézi??
Talán olyan, aki pár év múlva a delfineket fogja mészárolni, és kéjtől vigyorgó arccal áll a vértől pirosló vízben.
Milyen ország az, amelyik ártatlan állatok vérében fürdik?

Nyugodj békében Marius!
Akárhol is vagy most, biztos, hogy jobb helyen, mint ezen a világon, ahol nem szent sem az ember, sem az állat élete.
És nem kérem, hogy bocsásd meg ezt az embertelen tettet. Erre nincs bocsánat.