Picike története

 

Van olyan, és nemcsak a romantikus állattörténetekben, hogy a kutya választja ki gazdáját, ő dönti el kihez szegődik, ő választja ki, kihez kötődik bizalommal, kit ajándékoz meg hűségével, szeretetével.
Csutika már velem volt, Lityuka anyuéknál.
November táján történt, hogy anyuéknál, az autóból kiszállva láttam, hogy egy picike fekete kutyus téblábol a kocsi körül.


Sajnáltam szegényt, de mivel már volt két kutya a családban, úgy gondoltam, nem fogadhatom örökbe. Ráadásul Csutikámat minden más élőlény idegesített.
Szegény kis fekete kutyus el is ment, és nagyon sokáig nem is láttam.
Talán január, február lehetett, mikor megint előbukkant. A szívem szakadt meg érte, de én még mindig nem értettem meg azt, amit ő már tudott.
Hideg volt, de amikor megérkeztem, valahonnan mindig előkerült, tanyát vert az autó mellett, és nem tágított, amíg otthon voltam.
Fújt a szél, esett a jeges eső, és  a drága kis jószág kitartóan próbálta velem megértetni, hogy ő már döntött. És én még mindig nem tudtam, hogy ő már választott.
Hálás volt minden szóért, minden simogatásért. Mint egy kis szeretet-koldus könyörgött egy morzsányi törődésért.
Beköszöntött a március. A szomszéd néni azzal fogadott, hogy a kicsit megharapta egy arra kóborló farkaskutya. Összenyaláboltam, és bevittem az utcáról. Próbáltuk lekezelni a sebét, de elég csúnya harapás volt a combján. Csoda, hogy megmenekült.
Folyamatosan igyekeztem rábeszélni a nénit, hogy tartsa meg a kicsit. És csodák csodájára sikerült! Gazdit szereztem! Igaz, elég rövid időre. Másnapra ugyanis megtalálta a kerítésen fellelhető egyetlen pici lyukat, amin legjobb esetben is csak egy kölyökmacska tudta volna átpréselni magát, és ellógott.
Ellógott, hogy másnap délután ismét az autó mellett várhasson.
Szégyellem, de még ekkor sem értettem meg őt.

Néhány nap múlva észrevettem, hogy a mellkasán egy iszonyatosan nagy kullancs van. Kiszedtem belőle, de még mindig az utcán lakott a kis csavargó.
Hideg szél fújt, talán még fagyott is, pedig március közepe volt. És végre döntöttem.
Beraktam az autóba, hazavittem magamhoz, összeismertettem Csutikával.
Soha nem vesztek össze. Picike lett a kis fekete neve. Kapott egy szép kutyaólat, kint lakott az udvaron, Csuti bent a lakásban.

Picike nem szeretett bejönni a lakásba. Szilveszterkor, a petárdák miatt mindig bevittem az előszobába, de alig várta, hogy kimehessen.
Hálás volt mindenért, amit kapott, soha, semmi kárt nem csinált.Szinte észrevétlenül élt közöttünk, soha nem követelőzött.
Nem bánta az új kutyusok érkezését, soha, egyikkel sem verekedett. Sokáig négyen éltek együtt: Csutika, Picike, később   Dorcika és Maszat.
Négy éve elment Csutika, Picike pedig abban az évben a szilveszteri petárdázás után úgy döntött, hogy az utat nem az udvar felé veszi, hanem az előszobából a napaliba döcög át.
És az a drága kisöreg, aki eddig bent nem töltött volna öt percet önszántából, beköltözött a lakásba.

Sajnos, az én drága Picikém már benne van a korban. Nagy szót hall, a foga is kihullt,hályog van a szemén, rosszul lát, és gyönyörű fekete szőre is őszül már.

15 éves drága öreg kutyusom!  
Hálával tartozom a sorsnak, hogy ez a kiskutya az életem része lehet, hogy engem választott. Hogy bölcsen és türelmesen kivárta, míg megértettem: ő az én kiskutyám akar lenni, engem akar szeretni.
Tőlem várja a biztonságot, gondoskodást.
Örülök, hogy a gazdija lehetek. Remélem, még nagyon sokáig...

Pontosan 3 évvel ezelőtt írtam meg ezt a történetet a multis oldalamom. Sajnos, ma már nincs velem az én drága Picikém.....