Isten veled!

Tenyeremben őrzöm arcod emlékét.
Még meleg volt, lágy színei még éltek.
De szemeid már más világba láttak,
s a földön itt már csak hozzám beszéltek.

Legyél könnyű! Legyél szabad és boldog!
Többé ne félj! Szomjúság ne gyötörjön!
Elaludtál, miként a nap lenyugszik,
s az ég túlsó felére lépve följön.

Mit tud az, aki csak kívülről nézett,
s nem jutott beljebb rideg szemsugára?...
Te csak öleld át ég-ígérő fádat,
s lelked ráébred örök önmagára.

(SzKirián)

Fogd a mancsom

.„Fogd a mancsom míg elmegyek,
a Szivárványhídon most átkelek…
Nézz a szemembe, és ígérd meg,
hogy ott újra egészséges lehetek..
Éhes sem leszek többé már,
a hídon túl örök béke vár...
A fejem még egyszer simítsd meg,
Ez lesz az Emlék, amit elviszek..
Ne sírj! Csak csendben engedj el.,
nem búcsúzunk, Szívedben elviszel....”

Cirmike

                                                                         

Nem akarok elmenni és itt hagyni téged,
mert minden messzeségtől félek.
De hív egy másik világ,
egy szép,  színes álom.
Ölelj át, kérlek, mert nagyon fázom.
Fázom, didergek, annyira félek,
fogd végig a mancsom, kérlek.
Úgy maradnék, kapaszkodok,
de erőm fogytán… már álmodok.
Álmodok egy szép szivárványt,
melengető furcsa ábránd.
Már nem félek és nem is fázom,
csak a könnyeidet látom.
S ahogy lépek, minden lábnyom
egy- egy könnycseppedben ázzon.

Így sirass meg édes gazdám,
mostantól már más vigyáz rám.

2019. 02. 18. 

A macska naplójából

                                                                 

"Nem igaz, hogy nem szeretem a háznépét. Én is tudok szeretni, mint minden élőlény, de nem kritika nélkül. Csak azt szeretem, aki szeretetre méltó. Érzelmeimnek nem adok hangos, látványos kifejezést. Aki nem érti meg csendes dorombolásomat, az nem méltó rá, hogy értelmes, jó ízlésű állatok ragaszkodjanak hozzá. Aki nem tud sokáig hallgatagon egy helyben ülni, az nem érdemli meg a társaságomat. Akinek mindig csak bravúros mutatvány kell, aki nem éri be a természetes mozdulatok egyszerű szépségével, az sohasem szerezheti meg a macska rokonszenvét. Aki mindig valami újat követel, aki folyton a változatosságot, az izgalmat hajszolja, aki nem kedveli a békét, az egyensúlyt, az állandóságot, aki azt hiszi, hogy mindig cselekedetekkel kell bebizonyítania létjogosultságát, aki nem ismeri a tűnődés szépségét, annak sohasem lesz hű macskája. Aki az élet felületes örömeit kergeti, annak a macska hátat fordít. Akit a macskák szeretnek, silány ember nem lehet." (Bálint György - A macska naplójából)

NE BÁNTSD A FÁT

                                                                   

Ne bántsd a fát, hisz ő is érez,
Szép gyöngén nyúlj a leveléhez.
Ágát ne törd, lombját ne tépjed,
Hadd annak, ami, épnek, szépnek.
Szeresd a fát!

Édes gyümölcsét várva-várod,
S te mégis letörnéd a virágot?
Szegény virág gyorsan elszárad,
S te bánkódnál majd, késő bánat.
Ne bántsd a fát!

Fa lombja közt viharban, vészben
Lám meg se ring madárka fészke,
Fáradt ha vagy, leülsz alája,
S elszenderít madár danája.
Szeresd a fát!

Anya ő is, minden levélke
Egy-egy gyermek, gonddal nevelve.
És gyermek minden ágacskája,
Szeretettel tekints fel rája.
Ne bántsd a fát!

Mindaz, kik fákat ültetének,
Sírjukra szálljon hálaének,
Ásóval is költők valának,
Szép lombos fákról álmodának.
Szeresd a fát!

Benedek Elek (1859–1929)

Változás

"A magány nem azt jelenti, hogy „nincs többé értelme az életnek”. Azt jelenti, hogy „a régi életnek nincs többé értelme”. A magánnyal a lélek üzen, hogy keressünk új utat.
Ezen az úton csodálatos és mély tapasztalatokat szerzel majd a kötődésről és a boldogságról. Azok a dolgok, amelyekre korábban problémaként tekintettél, hirtelen jelentéktelenné válnak a szemedben. Sok olyan dolog, amibe régen erőt fektettél, eltűnik az életedből. Az egység felé vezető úton nemcsak a lelked, hanem a környezeted is meg fog változni. Új emberekhez kerülsz közel, és eltávolodsz olyanoktól, akik közel álltak hozzád." 

Ruediger Schache

A titok

                                                                   

A titok néz örök szemével

Az ég azúrján át felém,

A titok sír, mély őszi éjen,

Ha hull a hervatag levél.

A titok száll borús magasban,

Mikor a darvak raja húz,

A titok szunnyadoz alattam

A hant ölén, mely koszorús.

Én látom őt a vak sötétben

És hallom őt, ha zene zeng,

Rám vár szelíden és fehéren,

Mosolyog, int és én megyek

(Juhász Gyula)

Fekete István: Nádas

Aludtál-e már nádtető alatt,
láttad -e ott, hogy kel fel a nap?
Hallgattad-e a szélben hogy zsong a nád,
ha megérinti a virradat?

Ugye, nem láttad? Nem láttál semmit.
Se nádirigót, se kócsagot,
se a vadrécék kéktükrű szárnyát,
se vizeken rengő csillagot?

Raktál-e tüzet tavalyi nádból?
Füstje simogatta arcodat,
ha felkel a hold, és lidércfény
táncol a tündöklő ég alatt.

Láttál- e ezer szárcsafiókát,
úszó fészket a nagy vizeken?
S hallgattad-e ködös hajnalokon
a vándormadár mit üzen?

És a nádi széna volt- e párnád,
millió béka muzsikád,
imbolygó bagoly régi barátod,
nyársonsült keszeg a vacsorád?

Fürödtél-e már csendben és fényben,
este, ha lobban a néma tűz?
s a nádason átrepül az álom,
és rádsóhajt lágyan a puha fűz ?

Álmod ha őrzi millió nádszál,
és tartja feletted az eget,
neked adja a csillagos békét,
és megsimogatja szívedet.