A világ legnagyobb szívű, legjobb lelkű kutyusa.
Már volt két kutyusom, Csutika és Picike. Anyuék nemrég költöztek közelebb hozzám, természetesen Lityukával.
Egyik nap hozzájuk sétáltam, mikor egyik szomszédjuk megszólított. Azóta már meghalt, és tudom, halottakról vagy jót vagy semmit. Nem is mondok rosszat, de azt azért nagyon remélem, hogy az a sok kutya, akit tönkre tett, megkergeti a túlvilágon.
Szóval, ez a kutyaszomorító azt mondja nekem: nem kell egy kiskutya? Különben viszi a sintérhez. ..
Gondolkodási időt kértem, bár teljesen felesleges volt, már akkor tudtam, hogy nem hagyom veszni a kutyust.
Hazafelé menet becsengettem a kutyusért, és vittem magammal.
Nem volt hosszú az út, de a pehelysúlyú csöppséget még sokáig vihettem volna az ölemben, semmi súlya nem volt.
1999. novembere volt. Szerencsére csodás idő, mert mikor hazaértünk, megdöbbenve tapasztaltam, hogy a gyenge, sovány kis testét a bolhák és tetvek sokasága lepte el. Iszonyat, amit átélhetett a kicsi.
Egy lavorban megfürdettem, fertőtlenítettem. Egyben megejtettük a keresztelőt is. Dorcika lett a neve.
Másnap az állatorvost csaknem röhögő görcsöt kapott.
- Mit akarsz ezzel a kutyával? Ennek legalább három számmal nagyobb a bundája!
Szegény csöppségem! Kiderült, hogy nagytermetű kutyus, három hónapos lehet. És ez a kutyus alig nagyobb, mint egy cica.
Eddig valószínű éhezett, semmi vitamint, tápláló ételt nem kapott.
Hamar összeszokott Csutikával, Picikével.
Már túl volt a műtét utáni lábadozáson, mikor egyszer kiszökött az utcára. A kis bolond ugrált, szaladgált, nem lehetett behívni. Jött egy száguldó autó, és csak egy szörnyű sikolást hallottam. Azt hittem ott halok meg. De az én drágám rohant befele az utcáról.
Egy picit kaphatta el az autó, mert nem tört csontja, nem sántított. Hálát adtam az égnek, bár a belső vérzéstől sokáig tartottam.
A kerti tavat nagyon kinézte magának. A vízben van tavirózsa, vízililiom. No, ez Dorcosnak nem tetszett. A liliom teljesen érthetetlen módon a vízszint fölé magasodik. Dorcika kezelésbe vette: a tó meredek partján bemerészkedett a vízbe, lerágta a levelet, virágot. De nem menekült a tavirózsa sem! Bimbóját trófeaként, szeretetből a teraszra hurcolta.
Pár év múlva új kutyus, Maszat került hozzánk. Ezt a kis nyavalyást ez első perctől kezdve dédelgette, bármit megenged neki, az bármit tehet vele. Soha rá nem mordult, meg nem harapta.
Valószínű a pici kori rossz táplálás miatt komoly ízületi problémái vannak. Sokszor nagyon nehezen tud felállni. Sokáig ácsorogni sem tud, remeg a kis lába. De ha simiről van szó, nem fáradt, nem fáj.
Imádom megsimizni az okos fejét,
imádom megszeretgetni.
Hálás minden jó szóért, gondoskodásért. Türelmes, ha bundát kefélünk, nem morog, nem zúgolódik, ha húzom a szőrét. De tudomásul veszi, ha elmarad a soron következő kefélés, ha a gazdi nyűgösebb, idegesebb. Ilyenkor leül egy picit távolabb, és szomorú szemmel mondja: rád vártam egész nap, és te nem szeretsz. Te vagy a mindenem. Már nem szeretsz?
Nincs még egy ilyen drága, jólelkű kutyus. Nagyon remélem, hogy sokáig velem lesz még, tanít szeretetre, megértésre, türelemre.
