2013. december 23., hétfő

Egy pici élet ismét elment


Volt egy gyönyörű kutyám...volt...ma este 7óra 10 perckor megszűnt dobogni a kis szíve.

Az eszem tudja, hogy ott, ahol ő már van, nem fáj semmi, boldogan szaladgálhat, nem csuklik össze a fájós kis lába, nem sajognak az ízületei, és nem néz szomorúan a lépcső aljáról, mert tudja, úgysem juthat fel azon. Nem rogyik össze a fájdalomtól, és nem néz segítséget kérően rám.
Az eszem tudja, hogy az elkövetkező időszak fájdalmaitól próbáltam megmenteni.
Az eszem tudja....
De a szívem azt mondja, hogy elvettem az életét....

Úgy hiszem, egész életében együtt élt a kisebb-nagyobb fájdalmakkal. Az évekkel ezelőtti műtét ellenére is látszott, hogy nem tökéletes a lábacskája. Először a hátsót, majd 2 évvel ezelőtt az elsőt is műteni kellett. 
Életében sosem szaladgált, mindig csak óvatosan lépkedett, jobb napokon kocogott.

Most érte ég egy gyertya...és emlékezem. Hogy mi jut eszembe?
Az, hogy bármennyire is imádta a cicákat, mindig elkergette őket a közelemből, ha jó időben kint ültem a kertben. 
Az, hogy ha bejött a lakásba, az első dolga volt megenni a cicák kajáját, és kilefetyelte a tálból az összes tejecskéjüket, utána pedig a szoba közepére feküdve jókat szundikált.
Az, hogy imádta, mikor megkeféltem a bundácskáját, és mikor abba akartam hagyni, az orrával bökdöste a kezem, hogy ne hagyjam abba. 
Az, hogy alig lehetett bejönni a kapun, mert állandóan ki akart lógni az utcára.
Az, hogy befeküdt a liliom közepébe, mikor hűsölni akart.
Az, hogy tele van az udvar gödrökkel, mert a popsiját odatéve kényelmes volt a fekvés.
Ezernyi apró dolog.....ami nincs többé.

Topika nincs többé.


Ha tényleg létezik az a híd, és megbocsát nekem, akkor várni fog rám....

" Arra gondoltam, elutaznék az égbe, Oda, abba a távoli messzeségbe. A mennyország kapuján bekopognék halkan, hátha lenne valaki, ki segíthetne rajtam. Kinyitná az ajtót egy meseszép Angyal, bőre hófehér, ruhája átszőve arannyal. Vállain szárnyak, glória a fején, Angyal ő valóban, Isten mezején.
 Megkérdezné tőlem: Hát te honnan jöttél? Hisz még élsz, itt mit keresnél?
 Elmondanám neki, hogy a szív szavát követtem, Mert ideköltözött, kit oly nagyon szerettem. Nem bírom már nélküle, csak látni szeretném, Könnyes szemmel magamhoz ölelném. Megcsókolnám arcát, kezét, lépte minden nyomát, Csak hadd lássam egy percre csodás mosolyát. 
De az Angyal így szól: Menj gyermek haza, kit szerettél, már itt az otthona. Látni fogod Őt, csak hunyd le szépen szemed, s akkor biztos, hogy rögtön észreveszed. Azóta én csukott szemmel járok, mindennél szebb az, amit így látok. Mert már Ő is egy meseszép Angyal, bőre hófehér, ruhája átszőve arannyal! "

1 megjegyzés:

  1. Baby, ez szívfacsaró volt:( Hiszem, hogy várnak ránk, hiszem, hogy ott vannak, hiszem, hogy boldogok, hiszem, hogy nem fáj semmijük, és hiszem, hogy már nem kell sokat várniuk rám... Legyen szép Karácsonyod Baby, az emlékek megszépítik az ünnepet :-)

    VálaszTörlés