Az állatkísérletek vértanújának örök emlékezete
A Barna Kiskutya csupán egyike a tudomány névtelen vértanúinak, de az egyetlen, akinek az életét és halálát kísérő közfelháborodás utcai zavargásokhoz vezetett.
A Barna Kiskutya története 1902. decemberében kezdődött a londoni University College egyik orvosi oktatótermében. Egyik bemutató óráján Frederick Starling professzor, az egyetem fiziológiai tanszékének vezetője eltávolította egy terrier-jellegű kutya hasnyálmirigyét – az akkori klinikai gyakorlatnak megfelelően érzéstelenítés nélkül. A műtétet a kiskutya túlélte, de a klinikai napló szerint két hónapig fájdalmasan nyüszített és jajgatott a ketrecében.
Két hónappal később, 1903. februárjában a kutyán újabb műtétet – ne szépítsük: élveboncolást – hajtottak végre, ezúttal dr. William Bayliss vezetésével. Az előadás végeztével dr. Bayliss utasította az egyik orvostanhallgatót, Milton Dale-t, hogy kloroformmal altassa el az állatot. Az előadás két svéd vendéghallgatóját, Leisa Schartau-t és Louise Lind-af-Hagebyt annyira felháborította a kegyetlen és hidegvérű kínzás látványa, hogy panaszt tettek az orvosi kar dékánjánál. Panaszukat azzal utasították el, hogy az élő állatokon elvégzett műtétek az orvostanhallgatók képzésének fontos szemléltető eszközeit jelentik.
A két svéd élveboncolás-elleni aktivista nem hagyta annyiban a dolgot. Felvették a kapcsolatot a National Anti-Vivisection Society (Nemzeti Élveboncolás-Ellenes Társaság) egyik titkárával, aki egyben az egyetem jogi karának elismert professzora is volt. Stephen Coleridge professzor meggyőződéses állatvédőként azonnal a kezébe vette az ügyet, és a svéd lányok feljegyzéseit felhasználva 1903. májusában pedig pert indított egyetemi tanártársa ellen, egyben kérvényezte az élő állatokon végzett szemléltető műtétek gyakorlatának megszüntetését.
Az egyetem vezetése nyíltan Coleridge ellen fordult, ám a professzort nem lehetett megfélemlíteni.A William Bayliss ellen indított büntető per országszerte nagy nyilvánosságot és sajtóvisszhangot kapott. A vád szerint Bayliss két ponton is megsértette az 1876. óta érvényben lévő angol Állatvédelmi Törvényt, mely kimondja, hogy tilos indokolatlan fájdalmat és szenvedést okozni egy állatnak. Oktatási céllal csak kellő érzéstelenítés és kíméletes eutanázia alkalmazásával szabad használni élő állatokat. Eutanáziát pedig csak képesített személy végezhet, azt nem bízhatja rá másokra. William Bayliss tehát több ponton is megsértette a törvényt, így bűncselekményt követett el – állt a vádiratban.
A bíróság végül – a svéd aktivisták vallomása, írásos feljegyzései ellenére – nem találta bűnösnek Baylisst, viszont egy ellenperben rágalmazásért Coleridge professzort 2000 font kártérítésre kötelezték. Az ítélet hatalmas felháborodást keltett. A konzervatív The Times ugyan több kommentárban is elítélte az esetet, de leszögezte, hogy a bíróság ítéletét tiszteletben kell tartani. A Daily News külön rovatot indított a felháborodott olvasói levelek közlésére, majd gyűjtést szervezett, hogy Coleridge professzornak legyen miből megfizetnie a kártérítést. A gyűjtés olyan jól sikerült, hogy jóval több pénz, 5735 font gyűlt össze az állatokkal együtt érző londoniak adományaiból.
A meghatott Coleridge végül egy cikkben indítványozta, hogy a maradék összegből állítsanak szobrot a Barna Kiskutyának, az ő emlékével pedig minden állatnak, aki az élveboncolások áldozatául esett. Az 1906. szeptember 15-én tartott szoboravató ünnepségen számos londoni prominens, köztük George Bernard Shaw tartott beszédet.
A kedélyek azonban nem csillapodtak. Az orvostanhallgatók nem tudták elviselni, hogy bár a bíróság nem ítélte el a kínzással felérő oktatói gyakorlatot, a közhangulat ellenük fordult. A medikusok 1907. novemberében megpróbálták lerombolni az emlékművet, rendszeresen vörös festékkel öntötték le, kitömött kutyákkal vonultak Battersea utcáin, gúnyos versekkel hergelve a lakosságot.
Battersea lakói válaszoltak a provokációra: 1907. novemberétől rendszeressé váltak az utcai tömegverekedések. Decemberben száz kutya-ellenes medikus ismét megkísérelte lerombolni a szobrot, majd megtámadták az élveboncolást ellenző battersea-i kórházat is. Délután a Trafalgar téren már egy ezer fős tömeg csapott össze négyszáz rendőrrel. Az újságok „Barna Kutya Felkelés” címmel cikkeztek a történtekről. Az elkövetkező hetekben, hónapokban számos újabb utcai harc robbant ki, jelentős anyagi károkat okozva.
A konfliktus végleges lezárása érdekében 1909. novemberében a battersea-i közgyűlés tárgyalni kezdett a szobor eltávolításáról. A szobor-pártiak aláírásgyűjtést és demonstrációt szerveztek a szobor megmentésére, de a bontást sem a húszezer aláírás, sem a kutya maszkban tüntető 1500 fős tömeg nem tudta megakadályozni; 1910. márciusában hatalmas rendőri védelem mellett a szobrot eltávolították. Ezt követően is a város számos pontján, többek között a Hyde Parkban, a szabad véleménynyilvánítás kultikus helyszínén több ezres tömeg tüntetett a szobor visszaállításáért és az állatkínzás ellen, eredménytelenül.
A brit állatvédők azonban soha nem adták fel. A National Anti-Vivisection Society és a British Union for the Abolition of Vivisection 1985. december 12-én a Battersea parkban újra szobrot állítottak a Barna Kiskutya emlékére. A szobor ma világszerte az állatkísérletek és az oktalan állatkínzás elleni küzdelem szimbóluma.
A Barna Kiskutya története 1902. decemberében kezdődött a londoni University College egyik orvosi oktatótermében. Egyik bemutató óráján Frederick Starling professzor, az egyetem fiziológiai tanszékének vezetője eltávolította egy terrier-jellegű kutya hasnyálmirigyét – az akkori klinikai gyakorlatnak megfelelően érzéstelenítés nélkül. A műtétet a kiskutya túlélte, de a klinikai napló szerint két hónapig fájdalmasan nyüszített és jajgatott a ketrecében.
Két hónappal később, 1903. februárjában a kutyán újabb műtétet – ne szépítsük: élveboncolást – hajtottak végre, ezúttal dr. William Bayliss vezetésével. Az előadás végeztével dr. Bayliss utasította az egyik orvostanhallgatót, Milton Dale-t, hogy kloroformmal altassa el az állatot. Az előadás két svéd vendéghallgatóját, Leisa Schartau-t és Louise Lind-af-Hagebyt annyira felháborította a kegyetlen és hidegvérű kínzás látványa, hogy panaszt tettek az orvosi kar dékánjánál. Panaszukat azzal utasították el, hogy az élő állatokon elvégzett műtétek az orvostanhallgatók képzésének fontos szemléltető eszközeit jelentik.
A két svéd élveboncolás-elleni aktivista nem hagyta annyiban a dolgot. Felvették a kapcsolatot a National Anti-Vivisection Society (Nemzeti Élveboncolás-Ellenes Társaság) egyik titkárával, aki egyben az egyetem jogi karának elismert professzora is volt. Stephen Coleridge professzor meggyőződéses állatvédőként azonnal a kezébe vette az ügyet, és a svéd lányok feljegyzéseit felhasználva 1903. májusában pedig pert indított egyetemi tanártársa ellen, egyben kérvényezte az élő állatokon végzett szemléltető műtétek gyakorlatának megszüntetését.
Az egyetem vezetése nyíltan Coleridge ellen fordult, ám a professzort nem lehetett megfélemlíteni.A William Bayliss ellen indított büntető per országszerte nagy nyilvánosságot és sajtóvisszhangot kapott. A vád szerint Bayliss két ponton is megsértette az 1876. óta érvényben lévő angol Állatvédelmi Törvényt, mely kimondja, hogy tilos indokolatlan fájdalmat és szenvedést okozni egy állatnak. Oktatási céllal csak kellő érzéstelenítés és kíméletes eutanázia alkalmazásával szabad használni élő állatokat. Eutanáziát pedig csak képesített személy végezhet, azt nem bízhatja rá másokra. William Bayliss tehát több ponton is megsértette a törvényt, így bűncselekményt követett el – állt a vádiratban.
A bíróság végül – a svéd aktivisták vallomása, írásos feljegyzései ellenére – nem találta bűnösnek Baylisst, viszont egy ellenperben rágalmazásért Coleridge professzort 2000 font kártérítésre kötelezték. Az ítélet hatalmas felháborodást keltett. A konzervatív The Times ugyan több kommentárban is elítélte az esetet, de leszögezte, hogy a bíróság ítéletét tiszteletben kell tartani. A Daily News külön rovatot indított a felháborodott olvasói levelek közlésére, majd gyűjtést szervezett, hogy Coleridge professzornak legyen miből megfizetnie a kártérítést. A gyűjtés olyan jól sikerült, hogy jóval több pénz, 5735 font gyűlt össze az állatokkal együtt érző londoniak adományaiból.
A meghatott Coleridge végül egy cikkben indítványozta, hogy a maradék összegből állítsanak szobrot a Barna Kiskutyának, az ő emlékével pedig minden állatnak, aki az élveboncolások áldozatául esett. Az 1906. szeptember 15-én tartott szoboravató ünnepségen számos londoni prominens, köztük George Bernard Shaw tartott beszédet.
A kedélyek azonban nem csillapodtak. Az orvostanhallgatók nem tudták elviselni, hogy bár a bíróság nem ítélte el a kínzással felérő oktatói gyakorlatot, a közhangulat ellenük fordult. A medikusok 1907. novemberében megpróbálták lerombolni az emlékművet, rendszeresen vörös festékkel öntötték le, kitömött kutyákkal vonultak Battersea utcáin, gúnyos versekkel hergelve a lakosságot.
Battersea lakói válaszoltak a provokációra: 1907. novemberétől rendszeressé váltak az utcai tömegverekedések. Decemberben száz kutya-ellenes medikus ismét megkísérelte lerombolni a szobrot, majd megtámadták az élveboncolást ellenző battersea-i kórházat is. Délután a Trafalgar téren már egy ezer fős tömeg csapott össze négyszáz rendőrrel. Az újságok „Barna Kutya Felkelés” címmel cikkeztek a történtekről. Az elkövetkező hetekben, hónapokban számos újabb utcai harc robbant ki, jelentős anyagi károkat okozva.
A konfliktus végleges lezárása érdekében 1909. novemberében a battersea-i közgyűlés tárgyalni kezdett a szobor eltávolításáról. A szobor-pártiak aláírásgyűjtést és demonstrációt szerveztek a szobor megmentésére, de a bontást sem a húszezer aláírás, sem a kutya maszkban tüntető 1500 fős tömeg nem tudta megakadályozni; 1910. márciusában hatalmas rendőri védelem mellett a szobrot eltávolították. Ezt követően is a város számos pontján, többek között a Hyde Parkban, a szabad véleménynyilvánítás kultikus helyszínén több ezres tömeg tüntetett a szobor visszaállításáért és az állatkínzás ellen, eredménytelenül.
A brit állatvédők azonban soha nem adták fel. A National Anti-Vivisection Society és a British Union for the Abolition of Vivisection 1985. december 12-én a Battersea parkban újra szobrot állítottak a Barna Kiskutya emlékére. A szobor ma világszerte az állatkísérletek és az oktalan állatkínzás elleni küzdelem szimbóluma.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése