Emlék

Pár évvel a nagy háború után 
Vettem egy kutyát a sintértelepen. 
Mikor a ketrecéből kiengedték 
Csak futott körbe-körbe, sebesen, 
Mint aki nem hiszi, hogy szabadul. 
Majd leült s üvölteni kezdett vadul. 
Üvöltött fájdalmat és szabadságot. 
Harapást, bocsánatot, haragot 
S kétségbeesve üvöltöttek hozzá 
a rács mögött bent maradt rabok. 
Üvöltötték a kínt, a bűzt, a rácsot, 
a halálfélelmet, hogy iszonyú 
a drót, ami a bőrükbe vágott 
s az életüket, mi oly szomorú. 
Az odavetett dögletes kemény húst, 
az ihatatlanul büdös vizet, 
a bordatörő, számtalan sok rúgást 
s az embertelen emberkezeket. 
Csupa szomorú és ismerős dolgot 
panaszolt az üvöltés dallama, 
mintha egy történelemkönyvből szólott 
volna múltunk megidézett szava. 

Aztán lassacskán néma, süket csönd lett, 
Lecsillapult a rémes hangzavar. 
Majd lábamhoz simult, mintegy jelezve, 
hogy tőlem menekülni nem akar. 
És elindult velem a szürke sárban 
a városszéli félig-utakon 
egy darab spárga volt csak a nyakában 
és mindkettőnkben nagy-nagy nyugalom 
És még sokáig én voltam neki minden 
Ő boldog volt, okos vidám, szabad 
- gondolatom kutatta szemeimben; 
s én hordtam neki a nagy csontokat. 
De elparancsolt mellőle az élet, 
hogy hová tűnt el, nem maradt tanú 
és biztos tudom, hogy ő már azóta 
csak kutyapor és csak kutyahamu. 

Ó, láttál már szemeket a rács mögött? 
Jártál már kint a sintértelepen? 
A reménytelenség, a kétség között 
Gondolkoztál már néha ezeken?! 

Most süt a nap és úgy ragyog az élet, 
a jövő kép csak csupa remény. 
A szomorúságra itt semmi szükség 
és boldog az, kinek szíve kemény. 
De ne mosolyogj, ne nevess ki érte, 
Hogy megint állatokról szól dalom, 
különben, az sem bántana, ha gúnyolsz, 
én ezért még a gúnyt is vállalom. 
Tudom, hogy sok más baj is van e korban; 
Éhség, betegség, nyomor, háború, 
A boldog gyermek kevés a világon 
S még mindig nagyon sok a szomorú. 
Hát munkálkodj az emberek jólétén 
és sorsuk majd biztosan földerül. 
De ne menj el a hű állatok mellett, 
ne hagyd el őket érzéketlenül. 
Bizony, ha nem tudod megérteni 
Egy kóbor kutya halódó nyögését, 
Óh, mondd meg nekem; akkor hogyan tudnád 
enyhíteni az ember szenvedését??????


(Kibédi Ervin)