Nyárvégi sóhaj

Még zuhog rám a fény...
De a vérvörös alkonyokban
már lassan haldoklik a nyár.
Ó ősz! Bár úgy jönnél,hogy ne fájna
ez a mindent elborító konok szürkeség
mely puha ködként omlik el bennem.
Ilyenkor úgy érzem, mintha
belőlem születne a fájdalom...
Odakint feljajdul a szél.
Nyaram kerengve hulló emlékein át
felém menetel a bánat.
Még zuhog rám a fény...
Téged kereslek a bágyadt
 zsongásba szelídülő
 hosszú délutánok elillant percei között..
 Hiányod rezgő sóhaj
 mely átsuhan a halni készülő
 rétek felett.
 Elmentél a nyárral...

(Kormányos Sándor)