Ő a másik szem, mely átlát a felhőkön, a másik fül,
mely a szél zúgásán is túl hall. Egy kis rész belőlem, amely a
tengerig elér. Ahogy a lábamnál pihen, amint a legkisebb mosolyomra
farkcsóválással válaszol, s a fájdalmas pillantás, ha nélküle indulok
el, ezerszer elmondta már, hogy egyedül értem él. Talán bele is
betegszik az aggodalomba, amikor nincs velem, hogy gondoskodjon rólam.
Amikor rossz vagyok, könnyen megbocsát. Amikor mérges vagyok, addig
mókázik, míg meg nem nevettet. Ha boldog vagyok, örül ő is. Ha bolond
vagyok, nem neheztel érte. Amikor elégedett vagyok, ő is büszke magára.
Nélküle nem lennék önmagam. Vele erőm teljében vagyok. Ő maga a hűség.
Általa tanultam meg, mi az odaadás. Általa ismertem meg a titkos
nyugalmat és békességet. Megtanított figyelni olyan dolgokra, amelyeket
korábban észre se vettem. Amikor térdemre teszi a fejét, elmúlnak az
emberi fájdalmaim. Ha mellettem van, megvéd a sötétségtől és a világ más
ismeretlen dolgaitól. Megígérte, hogy várni fog rám... akármeddig...
akárhol - ha szükségem lesz rá. És én tudom, hogy szükségem lesz - ahogy
mindig is volt. Ő az én kutyám. (Gene Hill)
2011. október 02.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése